A palacsintatésztához valókat -az olaj kivételével- összekeverjük és habverővel simára dolgozzuk, majd elvegyítjük benne az olajat. Min. 30 percet pihentetjük a tésztát.
Közben elkészítjük a tölteléket:
A vaníliarudat felhasítjuk, a belsejéből kikaparjuk a magokat és a tejhez adjuk a vaníliatokkal együtt. A megmosott citrom héjából 3-4 csíkot levágunk és azt is a tejhez adjuk. Felforraljuk.
A tojássárgákat a porcukorral habosra keverjük, beleszitáljuk a pudingport és hozzászűrjük a tejet.
Állandó kevergetés mellett -forrásban lévő vízbe helyezve az edényt- besűrítjük a krémet, kihűtjük, majd a végén belekeverjük a rumot.
Kisütjük a palacsintákat. (Az első előtt vékonyan kiolajozzuk a palacsintasütőt, a következőknél már nem kell.) Kb 10-12 palacsintánk lesz.
A banánokat meghámozzuk, felkarikázzuk, kevés citromlével megspricceljük.
A palacsintákat megkenjük a krémmel, elosztjuk rajta a banánkarikákat és szorosan feltekerjük, aztán félbevágjuk.
Egy sütőedénybe a megtöltött palacsintákat kissé elcsúsztatva egymásra rakosgatjuk úgy, hogy a vágott felük felfelé álljon.
Az öntethez a tojást kikeverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, valamint a tejjel és ráöntjük a palacsintára.
Előmelegített sütőben 220 C°-on kb fél óra alatt szép pirosra sütjük.
Tálalás előtt 20 percig pihentetjük, langyosan a legfinomabb.
Még több palacsinta recept a

webszakácskönyvben.